
V. Nemzetközi Sütő-és Főzőfesztivál - 2010. október 2.
2010. október 02-án Kökény községben tartották meg az V. Nemzetközi
Sütő-és Főzőfesztivált.
Az egészet szervezte a Baranya-megyei Falusi Turizmus Szövetség, Dr.
Szabó Géza elnök és titkára, valamint a környékbeli egyesületek szintén
nagy segítségei voltak az említett ünnepnek.
A verseny reggel 09 órakor indult. Minden csapat átvehette a 10 kg-os "
meglepetés " csomagot, mivel nem tudjuk az utolsó percig, hogy mi van a
csomagban, hogyan készüljünk fűszerekkel, edényekkel? Elég jó kis
kihívás ez a versenyzőknek.
A kapott csomag tartalmából ételsort kell összeállítani, délután 2
óráig. Ugyanis 2-től a zsűri kezdi az értékelést, de már előtte is
nézegetik, ki hogyan készíti az étkeket?
A közel 20 sátor az átadáskor teljesen egyforma, fehér színű, a
csapatoknak kell díszíteni, teríteni, kínálni, kóstoltatni, tüzelni,
mert csak fával lehet főzni. Na és nem utolsó sorban a sokféleséget
elkészíteni.
Csapatunk 6 fővel vett részt ezen az ünnepen. A sátrunkat a magyarok
színeibe öltöztettük. Ezzel teljesen összhangban volt a teríték is, de
még a saláták is.
Az összeállított menüsor a következő volt:
Csirkehúsleves friss burgonyagombóccal
Csirkehúsleves friss burgonyagombóccal
Lecsós pulykaszeletek laskagombával
Lucskos káposzta pulykahússal
Brassói aprópecsenye kockaburgonyával
Pulykacombok egészben sütve fokhagymával, füstölt szalonnával, vegyes
zöldséggel
Roston sült pulykamáj párolt hagymakarikákkal
A saláta káposztából, paradicsomból és zöldpaprikából készült
/természetesen piros, fehér, zöldre beállítva/
A gondos terítés Dr. Márin Istvánné Marikát dicséri, nagyon elegáns
volt, sokan megdicsérték, fotózták.
A sátor díszítése Fehérné Erzsike munkája volt, akit Sámel Zsuzsi kért
fel maga helyett, hogy dolgozzon velünk. Jó segítség volt.
A sütés, főzés, tüzelés, előkészületek stb. Márinné Marika leánya Anna,
férje Zoltán, Czakó Imre és jómagam Czakóné Kati közös feladatunk volt.
Természetesen, szinte mindenki csinált mindent, ami éppen a legfontosabb
volt az adott pillanatban.
Rendesen kiélhettük magunkat, igen remek volt a csapat, jól tud együtt
dolgozni, szinte mindenki tudta, mikor mi a feladata.
Azért rendesen pörögtünk, úgy 5 óráig, majd ezután lassítottunk.
A zsűri a csapatunkat a "Polgármester kedvencei" díjjal jutalmazta.
Nagyon szép, igazán örültünk neki.
Jól elfáradva vehettük át este a díjat, majd még egy közös vacsorával és
élőzenével zárult a nap.
A jó Isten igen kegyes volt hozzánk, hiszen egész nap nem esett az eső,
kissé ugyan hűvös volt, de az nem igazán számított.
A mellékelt fotókkal próbáljuk a nap eseményeit az egyesület tagjainak
is bemutatni.
Megpróbáltunk mindannyian úgy dolgozni ezen a napon is, hogy büszke
lehessen egyesületünk a csapatára.
Czakóné Bartucz Katalin
