Bemutatkozás

 

Belépési nyilatkozat letöltése

Adatlap letöltése

Egyesületünk 1994-ben alakult, majd dinamikus fejlődést produkált és 2004-ben vált közhasznú civil szervezetté. Alapszabályunk értelmében elsődleges célunk idegenforgalmi szervezetek érdekképviselete, reklám, marketing, propaganda munkájának összehangolása. A tömeg, ifjúsági, minőségi falusi-tanyasi turizmus szakmai támogatása, aktív és ökoturizmus kialakítása és fejlesztése.
Az utóbbi 2-3 évben tevékenységünk az idegenforgalom területén leginkább a falusi turizmus irányába mozdult el, mely szoros kapcsolatokat épített ki a népi kultúrához, népművészeti hagyományokhoz, a népi építészet szépségeihez.
Nagyon fontos jelentőséget tulajdonít egyesületünk a hagyománytisztelet  és az idegenforgalom összefonódásának, mivel a vidék programjai elsősorban a különböző ősi mesterségek és természeti szépségek köré épül. Egyesületi életünk több programmal is elérte, hogy színvonalas és érdekes élményekhez juttassa vendégeit, illetve a tagságot.

Mivel tagjai vagyunk a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének munkánk egész Bács-Kiskun megyére kiterjed.


Egyesületi tevékenységünk egyik jelentős programja volt 2006 októberében megrendezett EURÓPAI AKCIÓHÉT „ a falusi turizmus hete „ egész Európában, melyet az EUROGITES (Falusi turizmus Európai Szövetsége) kezdeményezésére szerveztek meg egész Európában.

Célja volt az ősi falvak értékeire szépségeire való felhívás, népszerűsítés. A programok egy hétig tartottak és minden nap a megye más-más pontján kerültek megrendezésre. A média és sajtóhátteret a Magyar Turizmus Zrt. Biztosította.

Ennek kertében gasztronómiai programokat és kézműves udvarokat fejlesztettünk ki megyeszerte.


Túra a vörös mocsárnál (Császártöltés)

Gyermek parasztudvar- népi játszóház (Dávod)


Gyermeknap a farmon (Pálmonostora)

Nyitott pincenap (Soltvadkert, Frittmann Borászat)


Hagyományos réteskészítés (Kunszállás)

Állatsimogató a tanyán (Császártöltés)


Hamuban sült pogácsa a Búbos kemencében (Dávod)
Biokert látogatás Fülöpjakab
Ősi mesterségek napja (Hajóson)
Kiskőrösi Körséta (Kiskőrös)

Jelentős programja volt egyesületi életünknek a Sváb Borút megszervezése, melyet a Magyar Turizmus Zrt. felkérésére szerveztünk meg 2006. október 17-én Hajós, Nemesnádudvar, Császártöltés falvakban, mely program az akcióhét része volt.

Minden évben így 2007-ben is képviseltük megyénket a Nemzetközi Utazási Kiállításon Budapesten. Célunk volt: az egyesület tagjai által kínált szolgáltatások propagálása.
Eredmény: az országos szintű kiállítás látogatói megismerték tevékenységünket, ajánlatainkat, szolgáltatásainkat.

Képviseltük szervezetünket a FATOSZ által szervezett ismeretterjesztő előadásokon, fórumokon, konferenciákon, akciókban. Célunk volt a falusi turizmus népszerűsítése, új információk beszerzése, továbbadása, tagjainknak propaganda lehetőség biztosítása

Részt vettünk még 2006. október 14-én a Hosszúhetényi I. Országos Sütő-Főző fesztiválon.
Célunk volt : kapcsolatépítés az ország más területein hasonló témakörben tevékenykedő szervezetekkel, saját Egyesület bemutatása, , eredmények megismerése és ismertetése, tapasztalatcsere , mások tapasztalatainak átvétele, adoptálása saját körülmények közé, kapcsolatépítés,  közös arculat kialakítása.

Helyet kaptunk a Keceli Flóra Nemzetközi Virágkiállításon, melyen tagjainkat népszerűsítettük.

2007. augusztus 20-án a Mesterségek Ünnepén a Budavári Palota Hunyadi Udvarán helyet kaptunk megyénk népszerűsítésére, szóróanyagaink népszerűsítésére.

A következő jelentős program amin részt vettünk 2007. szeptember 26-28-ig Egerben az Európai Országok Falusi Turizmusának Kongresszusán. Ezekben a napokban, egyesületünk jelentős szerepet vállalt Bács-Kiskun megye népszerűsítése terén, tárgyi- kulturális eszközökkel, népviselettel, gasztronómiával, szóróanyagokkal.

 

Vendégváró Bács-Kiskun Egyesület